• A táncok eredete

A táncok eredete

A társastánc kialakulása:

Már az ősidők óta, ha az emberek összejöttek ünnepelni, nem maradhattak zene és tánc nélkül. Ezek nem csupán a szórakozás, hanem az adott közösség szertartásainak részei voltak. Kultikus, vagy vallási jelentőségük mellett fontosak voltak a közösség életében, összetartásában is. A zene (dalok, énekek később a hangszeres muzsika) apáról fiúra hagyományként öröklődött egy-egy népcsoporton belül. Minden népnek megvan a saját népzenéje és tánca. Mi magyarok különösen büszkék lehetünk mindkettőre. (Néptánc) Akadtak azonban olyan zenék és táncok, melyek nem csak egy népcsoport, vagy ország lakosai között váltak népszerűvé, hanem elterjedtek, divatossá váltak Európa, illetve világszerte.

Kezdetben az európai uralkodó dinasztiák, császári és királyi udvarok határozták meg a "divatot". Ők patronálták az adott kor művészeit, köztük a zenészeket is. Gyakran hozattak külföldi mestereket, zenészeket, akik új dallamokat, szokásokat, táncokat terjesztettek. Mivel az egyes udvarok között élénk diplomáciai (és sok esetben rokoni) kapcsolat volt, időről-időre divatossá vált egy-egy művészeti stílus (barokk, reneszánsz) vagy zenei forma. Az udvarban minden szigorú szertartásos formában, az "etikett" szabályai szerint történt. Nemkülönben a zenés összejöveteleken, a bálokon. A bálok egyik legfontosabb szereplője volt a szertartásmester, aki ügyelt arra, hogy minden renden történjen. Az első bálozókat, ifjú nemeseket és úrhölgyeket a helyes, illő viselkedésre és táncra oktató nevelők és szertartásmesterek lehettek a mai tánctanárok ősei. Mivel az udvar ízlése követőkre talált a nemesség és később a feltörekvő polgárság körében, mindig nagy hatással volt, mit táncol az udvar.

A báltermek táncai jelentősen eltértek az egyszerű emberek táncától. Előre megtervezett, szigorú koreográfia szerint nem is táncolták, inkább lejtették őket. A táncosok, körben, sorokban vagy oszlopokban táncoltak. Általában a két nem külön sorakozott fel, és ha együtt is táncoltak, nem értek egymáshoz, kerülgették egymást. A fejlődés azonban itt sem állt meg. Először a leány a kendőjét nyújtotta a fiúnak, és a kendő két végét fogva, már egymással táncolhattak. Később már a kezüket is összeérintették, vagy kezet is fogtak, vagy az alkarjukat érintették össze tánc közben, végül a XIX. századra már a keringők, a polka és a galopp uralja a báltermeket. Ezzel megszülettek a társasági táncok.

A XIX. század polgári forradalmai, az iparosodás és a kereskedelem egyre jobban segítette a táncok elterjedését, nemzetközivé válását. Az 1920-as, 30-as évektől a gramofon elterjedésével és az első tánczenekarok megszületésével felvirágzott a tánctanárok csillaga.

A nevelőintézeteken kívül, ahol a tánc és illemtanárok oktattak, megjelentek az első tánciskolák. A tánctanárok viszont még ekkor is meglehetős szigorúsággal ragaszkodtak az arisztokratikus szabályokhoz. Sok népi, vagy külföldi eredetű tánc nem volt nekik szalonképes. Tiltakoztak is, amíg lehetett, de ha már egy divatőrület elharapódzott és mindenki az új zenére akart szórakozni, táncolni, ők se tehettek egyebet, elkezdtek munkálkodni és létrehoztak olyan táncokat, amik az adott divatos zenére táncolhatók, de megfeleltek a báltermi szabályoknak, ízlésüknek és előképzettségüknek. Így születtek meg például a versenytánc latin amerikai (eredetű) táncai, a swing és a rock & roll tánctermi változatai, illetve az un. divattáncok.

Az hogy mely zenék és táncok válnak széles körben ismertté, illetve maradnak fenn tartósan, az idő és a tisztelt "nagyérdemű" közönség dönti el. Ugyanúgy, mint a (komoly és könnyű) zenében, a táncban is vannak klasszikusok. Ezeket a klasszikusokat szokás társastáncként említeni és tanítani.

Forrás: Internet